Hírek, gondolatok

2010. február 20. 20:16
Új kórházi szabályozás - Kórház bezárások vagy javuló betegellátás?
Új kórházi szabályozás - Kórház bezárások vagy javuló betegellátás?

Megyei körkép - Nyártól új tárgyi és személyi minimum feltételeknek kell megfelelniük a kórházaknak. A rendelkezés célja kettős: a betegellátás színvonalának egységesítése és növelése.

A szakma kivételesen egyetért, sőt maga állította fel a minimum elvárási rendszert. Ettől függetlenül azonban elsősorban az intézmények alulfinanszírozása miatt akadhatnak gondok az előírt feltételek biztosításával. A megyében működő valamennyi kisebb kórházat, is érzékenyen érintheti a szabályozás.
Minimumfeltétel rendszer eddig is volt a hazai egészségügyben, igaz, csak papíron. A normákat az intézmények könnyen kijátszhatták, azokból vajmi kevés valósult meg. Ezért most a tárca és a szakma egyöntetűen azt várja: ha már készül új szabályozás, azt tartsák is be a kórházak, végre legyen érzékelhető az ellátás minőségének javulása. Legyen egységes az ellátás, és az ország minden területén egyenlő egészségügyi ellátást kapjanak a betegek. Probléma lehet azonban, hogy az új szabályozás működtetése illetve felügyelete már a következő kormány alatt történik majd. Egyelőre kiszámíthatatlan, hogy az új kormány miként viszonyul majd a szabályrendszerhez.
- A megyei kórház esetében a minimumfeltételek biztosítása nem problémás, ugyan van néhány terület, ahol nálunk sem teljesülnek a személyi feltételek, a bőrgyógyászati osztályra például mindenképpen kell új orvost felvennünk, de úgy gondolom, nyárra meg tudunk felelni a minimum elvárásoknak – fogalmazott dr. Rácz Jenő.
A Csolnoky Ferenc Megyei Kórház főigazgatója kérdésünkre hozzá tette: mindegyik, a megyében működő kisebb kórház viszont bajba kerülhet az új szabályozás révén, hiszen az ismert finanszírozási problémák miatt könnyen lehet, hogy nem tudja teljesíteni a megszabott feltételeket. – Ez akár egyes ellátások megszűnését is eredményezheti, itt a megyében is. Remélem a szaktárca nem így gondolkodik. Kell a minimumfeltétel rendszer, ez egy jogos követelés az intézmények felé, de nem annak árán, hogy esetleg ott szűnik meg majd ellátás, ahol annak helyébe nem lép semmi más. Úgy gondolom, igenis be kell tartatni az új szabályokat, de nem durva szankciókkal, inkább segíteni kell az intézményeknek, forrást kell biztosítani számukra ahhoz, hogy a szükséges tárgyi és személyi feltételeket biztosítani tudják – vélekedett Rácz Jenő.
Az új jogszabályt egyébként tavaly, két nappal az újév előtt hirdette ki a szaktárca. Az eredeti elképzelések szerint a tárgyi feltételek, azaz a megfelelő orvos műszerezettség és felszereltség biztosítását már tavaly novemberre kötelező lett volna teljesítenie minden intézménynek, ám a szaktárca, felmérve a körülményeket, úgy döntött, kitolja a határidőt. Az egészségügyi miniszter többször egyértelműsítette: elkötelezett híve a jelenlegi rendszer átalakításának, a betegellátás érdekében az új normákat be kell vezetni, és azokat végre számon is kell kérni a kórházakon. Vagyis, ahol nem teljesülnek az elvárt minimumfeltételek, ott nyártól az OEP akár fel is függesztheti az adott intézmény, adott osztályának működését, sőt végleg be is zárhatja azt. (Egyes radikálisabb vélemények szerint mindez kórház bezárásokat is eredményezhet.)
Az általános pénzszűke mellett gondot jelenthet az országos szakemberhiány is. Vannak olyan orvos szakmai területek, ahol a szakember utánpótlás nem megoldott, illetve a meglévő szakemberek egy része a jobb körülmények miatt külföldön keres magának munkát. Így a személyi feltételek teljesítése, főleg a kis vidéki kórházakban nem lesz egyszerű.

forrás: Naplo Online

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás a hírhez.
Hozzászólás küldése
Név:(kötelező)
E-mail cím:(kötelező)
Hozzászólás:(kötelező)
 

Hirdetések

Veszprém megyei eladó ingatlanok