„Azoknak, akik csalódtak az elmúlt időszak politikájában, a szocialista ígérgetésekben azt üzenem, vegyék saját kezükbe a sorsukat és vegyenek részt a választáson minél többen. Fejezzük be a rendszerváltást, az elmúlt 8 év visszarendeződését állítsuk meg, Szavazási részvételük eredménye, egy új, erős, nemzeti érdekeket szolgáló felelősen gondolkodó kormány lehet.” nyilatkozta Ékes József.
Ékes József vagyok, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje. Segítő társaimmal úgy gondoljuk, hogy sorsfordító választás előtt állunk, mint amilyen előtt a rendszer váltáskor álltunk. Ma már tudjuk, hogy a régen várt szabadság és gazdasági felemelkedés eufórikus hangulata helyett, kiábrándultság és gazdasági válság tombol.
Ahogy akkor is, ma is ránk vár egy sor megoldatlan feladat. A külföldről idetelepülő bankok, a Nemzetközi Valuta Alap, vagy pénzügyi befektetők, nem oldják meg a problémáinkat. A munkanélküliségi gondokat, a gazdaság fellendítését nekünk kell ma is megoldani. Régen is egy új, korszerű város és térség kiépítése volt a feladat, amikor 1994-ben elkezdtem aktívan politizálni. A város gazdasági ügyekért felelős alpolgármesterként a célom az volt, hogy a politikai szemléletváltás mellett egy új gazdasági szerkezet alakuljon ki a szocialista ipar romjain. Az országban elsők között megalakítottuk, az európai mintára szervezett Új Atlantisz Térségi Fejlesztési Társulást, amihez 40 környékbeli település csatlakozott. A következő években inkubátor házat, hoztunk létre, segítve a kezdő vállalkozások első lépéseit. Ebben a termékeny időszakban indítottuk Ajkán, az elsők között az országban, Veszprém megye legnagyobb ipari parkját is. 1998-tól 2002-ig újra parlamenti képviselőként és Ajka polgármestereként, a korábban általunk létrehozott Ipari Park mellett megteremtettük a gazdasági-politikai, infrastrukturális feltételeit annak, hogy befektetők, üzemek jelenjenek meg a térségben. Megvalósult a térség telefonhálózatának létrehozása, gáz-, csatorna-, úthálózatok, járdák építése, felújítása. Az ajkai kórház 1 milliárd forintos rekonstrukciója is megvalósult, amely nemcsak az ajkaiak számára volt nagyon fontos, hanem a környék lakóinak is fontos változást jelentett, hogy számos ellátást már nemcsak a megyeszékhelyen tudtak igénybe venni, hanem Ajkán is. Ebben az időben indítottuk el a Veszprém megyei, Pannon Egyetemmel közösen a felsőfokú akkreditált szakképzést is. Mi teremtettük meg az alapjait Ajka mai fejlődésnek. A kistérségben is komoly sikereket könyvelhetünk el. Csaknem teljes infrastruktúrát, sikerült kiépíteni, 37 településen telefonhálózatot, gázt, 8 településen és Ajka 4 település részén csatornát és ivóvízhálózatot, felújítottunk 11 templomot, és néhány újat is építhettünk. Módomban állt a Nagy Somló Borvidék érdekében közreműködni a térség idegenforgalmi és turisztikai vonzerejét növelő, pályázati források odaítélésben, támogattuk, a Margit kápolna, Taposó kút, vagy a Bormúzeum, hegyen álló Várhoz vezető út kiépítését. A regionális politikán túl, a részese vagyok a klímatörvény kidolgozásának, és elkötelezett környezetvédőként kiemelt feladatként kezelem a hazai vízbázisok védelmét, azok állami tulajdonba tartását. Az Európai Parlament volt tagjaként, nemzetközi tapasztalatokkal a hátam mögött egyértelműen látom, hogy az elmúlt nyolc évben Ajkán megvalósuló változások, keveset lendítettek a helyi gazdaságon. Inkább olyan hangulatjavító beruházások történtek. Ajka jelentős veszteséggel került ki a nagyvonalú építkezésekből, hiszen vezetői 1.4 milliárd forinttal több hitelt vettek fel, mint amennyi vagyonhoz juttatták a várost. A költségvetési hiányt pedig, a város mai vezetői adó emelésekkel próbálják finanszírozni, de ehhez a termelő vállalatok hiányoznak. Az elmúlt nyolc évben csak bankok és bevásárló központok épültek itt. Ráadásul a helyi politika a cégeket épp a magas helyi adókkal riasztja el. A kistérségben is ugyanilyen a helyzet. Az elhibázott politikai döntések miatt 29 település csatornázása nem történt meg, késik a Somló vezetékes ivóvíz ellátása, az Ajka-Somló kerékpárút megépítése, a Pápa-Tapolca közti úthálózat korszerűsítése, vagy Devecser belvárosának rehabilitációja. Bezártak vagy összevonásra kerültek kisposták, iskolák, óvodák, a települési úthálózatok állapota katasztrofális. A megoldás Ajkán és a kistérségben is az, hogy nemzetközi kapcsolatainkat felhasználva új termelő üzemeket kell telepíteni az Ajkai Ipari Parkba, és meg kell erősíteni helyi kis- és középvállalkozásokat. A kistérségben előállított termékeket a térségi szociális bolthálózat kialakításával kell piacra juttatni.
Azoknak, akik csalódtak az elmúlt időszak politikájában, a szocialista ígérgetésekben azt üzenem, vegyék saját kezükbe a sorsukat és vegyenek részt a választáson minél többen. Fejezzük be a rendszerváltást, az elmúlt 8 év visszarendeződését állítsuk meg, Szavazási részvételük eredménye, egy új, erős, nemzeti érdekeket szolgáló felelősen gondolkodó kormány lehet.
Ékes József






