Hírek, gondolatok

2010. március 23. 22:47
„Széles konszenzussal módosítani kell az egyház-alapítási törvényt”– mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, a Fidesz-KDNP lakossági fórumán Ajkán!
„Széles konszenzussal módosítani kell az egyház-alapítási törvényt”– mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, a Fidesz-KDNP lakossági fórumán Ajkán!

Ékes József országgyűlési képviselő és a KDNP ajkai csoportjának vendégeként, Semjén Zsolt kifejtette, hogy ma sajnos egyszerűbb egyházat alapítani, mint egy bélyeggyűjtő egyesületet! Tömeges a visszaélés, amikor is nem vallási tevékenységet folytató társulatok „eklézsiabizniszt művelnek és közpénzeket csapolnak meg”.

Ezt követően annak a véleményének adott hangot, hogy „országot így még nem romboltak le, mint az elmúlt nyolc év baloldali kormányzása alatt. A Kádár-rendszer 30 év alatt hozott össze 21 milliárd dollárnyi államadósságot, amit az Orbán-kormány visszafizetett, viszont a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány 2002 és 2008 közötti kormányzásuk eredményeként ismét összehozott mintegy 25 milliárdnyi államadósságot, amit 2009-ben sikeresen megdupláztak.

„S nincs válasz arra, hogy hol van ez a tengernyi pénz” Kifejtette továbbá, hogy „ma a multinacionális cégek Magyarországon „olyan hihetetlen kedvezményeket” kapnak, amelyekről a magyar vállalkozók nem is álmodhattak. Európában Magyarországon vannak a legmagasabb adók, néhány belgiumi adónemet kivéve.

 „Magyarországnak egy protekcionista, patrióta gazdaságpolitikát kell folytatni, tehát az államnak alapvetően a magyar cégeket kell támogatnia” – jelentette ki Semjén Zsolt.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás a hírhez.
Hozzászólás küldése
Név:(kötelező)
E-mail cím:(kötelező)
Hozzászólás:(kötelező)
 

Hirdetések

Veszprém megyei eladó ingatlanok